2014. április 9., szerda

Kolozsvári Biológus Napok - Tizenötödjére 

Immáron 15. alkalommal került megrendezésre a Kolozsvári Biológus Napok. A 2014. április 4-6 között megrendezett konferencia igen nagy érdeklődésre tartott számot. A hat plenáris előadás kitűnő felvezetője volt a szakmai előadásoknak. Több mint 70 előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Valamennyi előadás igen színvonalas volt. Betekintést nyerhettünk a hazai és a határon túli biológus szakma munkájába. A konferencia napjainkra a hazai és határon túli biológusok egyik legfontosabb találkozójává nőtte ki magát.


A konferencián átadták a az Apáthy István díjakat is, melyet idén dr. Hartel Tibor és Bartha Helga nyert el. A díjazottaknak a rangos elismeréshez szívből gratulálunk!


 Dr. Hartel Tibor átveszi az elismerést dr. Markó Bálinttól.

Erről a linkről letölthető a részletes program és a konferencia absztraktok.

A konferencián az alábbi előadással vettünk részt:


Török Péter, Deák Balázs, Miglécz Tamás, Kelemen András, Tóth Katalin, Albert Ágnes-Júlia, Valkó Orsolya, Béres Viktória, Borics Gábor, Tóthmérész Béla, Török-Krasznai Enikő: Biomassza és fajgazdagság kapcsolata: Általánosan jellemző-e az egycsúcsú görbe?

 Támogatóink:

A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.



A kávészünetek és az esti kötetlen diskurzusok hozzájárultak a konferencia jó hangulatához. Itt lehetőség van a felmerült problémák még részletesebb megvitatására. Idén több algákkal kapcsolatos előadás is meghallgathattunk:

Buczkó Krisztina: Kozmopolitizmustól az endemizmusig: a kovaalgák sokféleségéről és mintázatairól a Kárpátokban

Keresztes Zsolt Gyula, Somogyi Boglárka, Felföldi Tamás, Nagy Erika, Vörös Lajos: Fotoautotróf mikroorganizmusok légköri előfordulása

Mentes Anikó, Keresztes Zsolt Gyula, Pálffy Károly, Somogyi Boglárka, Márialigeti Károly, Máthé István, Vörös Lajos, Felföldi Tamás: A Kárpát-medence vizes élőhelyeken előforduló sajátos fotoszintetizáló mikroszervezetei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése